HTML doboz

Friss topikok

  • András Horváth...: Olvastam az irasod teso. Nagy koponya vagy sok dolognak leirttad a lenyeget a mukodeset ennek a vi... (2015.09.13. 22:21) Kubiszyn Viktor: Szavak a színpadon

2012.04.24. 18:24 drognaplo

Orgazmusok és flessek - Kubiszyn Viktor: Drognapló (mandiner.blog.hu)

Címkék: esszé

 

  Ha jobban belegondolunk, az emberiség története is egy nagy beszívással kezdődött. Mert mi más az Édenkertben a Tudás fájának tiltott gyümölcse, mint az első hallucinogén, ami az embert istenné teszi? Ilyen értelemben a kígyó volt az első díler, Ádám és Éva pedig az első drogfogyasztók, minden függők elődei. A zsidó hagyomány megemlíti, hogy a Sátán a teremtés idején elátkozott néhány növényt a földön, melyek fogyasztása bódulatot és függőséget okoz, ezért aki beléjük kóstol, magával az Ördöggel cimborál, ahogy tette Ádám és Éva is. A diabolikus kert igazán csak az Édentől keletre virágzik, ahol a megkísértett utódok a legkülönfélébb módokon, azóta is a halált eszik. 
 
  A drogok végigkísérték az emberiség és a kultúra történetét is. Az archaikus kultúrákat révületben formálták a sámánok, a varázsigék és a misztika ismerői. A mohamedánokat például hiába tiltotta el az alkoholtól a jó Mohamed, cserébe szorgalmasan szívogatták a maguk hasisát és ópiumát. Eközben Dél-Amerikában az indiánok a kokaint tartalmazó kokacserje levelének rágcsálásával bódították el magukat, majd az alkoholista európai bevándorlók tüzes vízzel kezdték el őket leszedálni. A britek Kínát fertőzték meg az Indiában termelt ópiummal, rettenetes állapotba taszítva a kínai lakosságot. Kitört az első ópiumháború. Kitört a második ópiumháború. A drog miatt zajlik a háború. 
 
  A drogtörténet méltóképpen kitermelte a maga nagy alakjait, a szerekkel előidézett szomatikus állapotok krónikásait, és nagymestereit. A drogirodalom első nagy klasszikusa Thomas de Quincey, a XIX. századi angol esszéista Egy angol ópiumevő vallomásai című kötete, amely elsőként vall őszintén arról, hogy a drogfogyasztás eleinte mennyország, majd kénköves pokol.  A legnagyobb spílerek az 1840-es évek közepétől a szívós barlangokban bujkáló francia írók voltak. Például Charles Baudelaire erőteljesen saját élményei ihlette Mesterséges mennyországok című könyvének két főhőse az ópium és a hasis. A sorban olyan neveket is kötelező megemlíteni, mint Edgar Allan Poe, XIX. századi amerikai költő és novellista, a detektívtörténetek nemzőatyja, a világirodalom egyik leghíresebb alkoholistája. A francia századfordulós, dekadens Montmartre zöld tündéreket hajkurászó művésztársasága is maradandót alkotott drogfogyasztás és deviancia területén. A nagy szimbolista költő, Paul Verlaine egyszerre volt idült alkoholista, kábítószer-használó, szadista és homoszexuális. És ott vannak a háború utáni amerikai beat- és hippimozgalmának marihuánán, hasison és LSD-n élő nagy alakjai. Timothy Leary és Jack Kerouac. Allen Ginsberg és William S. Burroughs, majd Hunter S. Thompson, Hubert Selby Jr., Philip K. Dick, s a britek, például Aldous Huxley és Irvine Welsh.
 
  A magyarok is jól teljesítettek drogfronton: a magyar irodalom olyan korszakos remekműveket termelt ki magából, mint például Kosztolányi Dezsőtől a Mérgek litániája, vagy a mindenkori drogosok kiáltványa, Csáth Géza Ópium című novellája, továbbá a palicsi szívós, csajozós történeteket tartalmazó Csáth-napló. Ady Endre is tudott élni, az alkohollal meg pláne, ügyesen diagnosztizálta irodalomtörténetünkben a szifiliszt. A XX.század két nagy korhelye, Hajnóczy Péter is kitett magáért alkoholizmus terén, és Petri György sem gyakran jutott el a józanság napsütötte sávjáig. És, ha a mai drogról értekezőkre gondolok, itt van Csernus Imre, a sajátos módszereiről és stílusáról ismert pszichiáter, a szintén leállt zenész-költő Kiss Quimby Tibi, továbbá a nagy drogtudósaink, például a fő füves mester Bayer István, vagy a mindenki toxikológusa, Zacher Gábor. 
 
  Most Kubiszyn Viktor, krisztusi korú újságíró áll a sor végén. Drognapló című fantasztikus könyve a legfrissebb rászoktam-leszoktam típusú coming-out. Annak ellenére, hogy a címben máris egy műfaji meghatározással találkozunk, ennél jóval összetettebb és bonyolultabb könyvről van szó: pszichológiai, esztétikai, újságírás-elméleti, filmtörténeti eszmefuttatásokat ugyanúgy tartalmaz, mint drogos víziók rekonstrukcióit, valamint személyes újságírói karrierjének és drogkarrierjének egyes állomásait, már amennyire persze képes őket fölidézni. Ebből a tematikai sokszínűségből fakadóan a könyv stilisztikailag is rendkívül összetett. Hol a gonzó újságírás laza, szabad nyelvén, hol zaklatottan és töredezetten, hol költőien, hol érzékien, hol némi patetizmussal, de leginkább tárgyilagosan és döbbenetes őszinteséggel meséli el az elmúlt tizenöt év történetét. 
 
  Viktor ez alatt a tizenöt év alatt fogyasztott gyógyszereket (Rivotril, Xanax, Frontin, Andaxin, Leponex, stb.), marihuánát és hasist, hallucinogéneket (LSD, csattanó maszlag, hajnalka, varázsgombák stb.), amfetaminszármazékokat, alkoholt, heroint, nitrohigítót, és szinte mindent (mosópor, arcszesz, hajtógázt) beszedett, amitől elvárta a bódulatot. 2002-ben többé-kevésbé leállt a szerekkel, sikerült két és fél évig teljesen szermentesen élnie, de a függősége ebben az időszakban nem veszett el, hanem csak masszív munkamániává alakult át. Két és fél év után a munka mellett újból könnyűdrog felhasználóvá vált. Ez az állapot egy évig tartott, majd 2006-tól lett ismét politoxikomán. 
 
  Ezután többször próbált leállni, de mindig kint az utcán. Járt csoportokba, addiktológusokhoz, pszichiáterekhez, de időről időre, napról napra visszaesett, és mindig egyre mélyebbre. Az emberi kapcsolatai ez idő alatt tökéletesen leépültek, válogatott bűncselekményeket követett el. A családja időközben végleg lemondott róla, folyamatosan életveszélyes helyzetekbe és őrületközeli állapotokba került. Megpróbált meghalni, de nem sikerült neki. Megpróbált élni, de az sem ment neki. Menekülni akart. Bárhová. Akkor véletlenül hallott a Misszióról, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonról, ami a kábítószeres fiatalok gyógyítását szolgálja. Ott meggyógyították. 
 
  A Drognapló expresszív nyitóképében egy belőtt, nyomorult fiatal férfit látunk a Rákóczi úton, aki éppen küzd az életéért. A Blaha Lujza tér, mint a Pokol (a kötetben központi szerepet betöltő VIII.kerület) bejárata. A kötet kétharmada ebben a Zónában játszódik, magát a Pokoljárást meséli el. A narrátor Vergilius szerepébe bújva kalauzolja végig az olvasót a földi Pokol körein. Egyre lejjebb visz, egyre súlyosabb, halálosabb bűnöket mutat meg: a szerelem bűnei, paráznaság, tékozlás, lopás, csalás, hazugság, árulás, eretnekség, erőszaktevés, átverés, árulás, istenkáromlás. Hősünk végül a legnagyobb bűnös, Júdás lábai elé veti magát, ahová az kerül, aki elárulta a jótevőit. 
 
  A kötet utolsó harmada a rehab-napló, egy megtérés- és egy igazi föltámadástörténet. „A magyar Perfect day, a Tökéletes nap, ami most múlik pontosan. Köszönöm tesó, hogy veled lehettem, és köszönöm az ajándékokat a világnak. Mennem kell írni. Hírt adni az egészről, amiben voltam, hátha használ valakinek.”  A rehab végére minden kivilágosodik, ajándék ez a nap, jó élni, és nem is számít már, hogy hülye a főnököm vagy unalmas az életem és a munkám. Mindent beragyog a fény és az életöröm, hogy él a remény, az Istenbe vetett hit, van megbocsátás, és aki kér, annak megadatik.

Hercsel Adél
mandiner.blog.hu
2012.02.21

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://drognaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr344471193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.