„Nem az a kérdés, hogy miért lesz valakiből drogos. Az a kérdés, hogy miért nem lesz MINDENKIBŐL drogos?”
Kubiszyn Viktor Drognaplója eklektikus olvasmány. A sodró lendület ellenére muszáj megállnunk néha és föllélegeznünk. Hálát adni, hogy nem velünk történik mindez, hiszen történhetne. Van valami sorsszerűség (a tudósok talán genetikai kódolásnak aposztrofálnák) abban, hogy kiből lesz függő. Mert aki arra az útra rálép, onnantól nehezen menekül. A többiek pedig maradnak a szociális drogfogyasztásnál.
A nemrég bemutatott könyv illeszkedik a címben megjelent műfaj formaiságához annyiban, hogy naplószerű töredékekből áll egésszé. Kubiszyn Viktor foglalkozását tekintve filmes újságíró, s e tény minden pozitívuma szervesen beépül legújabb kötetébe (ezt megelőző munkája azUnderground Kiadó gondozásában megjelent Filmflesskönyv – amire a Drognapló után látatlanul is kötelező olvasmányként tekintek). A filmes montázsok, az erős képek örvénylése időutazásra készít elő egy olyan világba, ami sokunk számára inkább fikció, mint valóság. Csakhogy mi ki tudjuk kapcsolni a filmet, ha már a gyomrunk fordul föl a jelenettől, s Viktorral ez másként esett meg.
Az állandó ’fejbenmozi’ rendkívül gazdaggá teszi az alakuló textust, számos kulturális utalás esik olyan filmekre mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban, vagy a Trainspotting. De emellett hosszabb fejezetek szentelődnek a mozinak – azon belül is a drogos mozinak -, ami egyrészt pontos, mégis olvasmányos elemzésekkel szórakoztatja az olvasót, másrészt a már említett fikciót ütközteti a valóság zordságával. A mentális síkok, a jelen és múlt, valamint a tudatállapotok (módosult – tiszta) közti váltások a tipográfia szintjén is megjelennek, ez jó megoldás, hiszen pont ez az egyik oka annak, hogy a könyv rendkívül élvezhető, vaskos terjedelme ellenére hamar kiolvasható.
Ám hátránnyá is válhat ez a fragmentáltság egy olyan olvasó szemében, aki esetleg kevéssé van tisztában ezzel a szubkultúrával, vagy az ennek emléket állító filmekkel (gondolok itt esetleg az érdeklődő kívülállókra, szülőkre – hogy miért pont rájuk, arról később).
Egy önéletírásnál mindig vékony kötélen táncol az elbeszélő annak érdekében, hogy az (általa) elvártnál ne teremtsen nagyobb távolságot az író és a főszereplő között. Mert bár a naiv olvasó (akár minden könyvnél) föltételezheti a szerző és az elbeszélő azonosságát, azért ezzel sosem árt óvatosnak lenni.
Már csak azért is, mert Viktor minduntalan rájátszik egyrészről az emlékezés nehézségére, másrészt a különféle szerek okozta mentális torzulásra.
„Néha muszáj rendet rakni az emlékeim között. Az idő összezavar. A napok összezavarnak. Annyit torzítottam a normális időélményemet, hogy örülök, ha van valami fogódzóm a realitáshoz.”
Különösen jó megoldásnak tartottam a könyv fejezeteinek elnevezését (A varázsló kertje, Kamera által homályosan, Zóna). Mielőtt bemutatták volna, volt szerencsém beleolvasni a kiadó honlapján, s őszintén megvallom, nekem ez volt az, ami végleges elhatározásra sarkallt: meg kell szereznem az új Kubiszyn-könyvet. Mert mi sem jellemez jobban egy filmes (vagy egyáltalán egy kultúrával foglalkozó) újságírót annál, hogy saját önéletrajzát kedvenc – vagy épp leginkább odaillő – filmek előhívásával kategorizálja. Így kap a Drognaplóban fontos szerepet a Zónán keresztül Tarkovszkij Stalkere, Csáth-tól A varázsló kertje, Burges Gépnarancsa, vagy épp aKamera által homályosan (ami, mint tudjuk Philip K. Dick alkotása). A mozgóképek és az irodalom által medializált élettörténettől tehát jogos elvárás annak filmszerűsége, intellektuális vibrálása, s ennek Viktoré eleget is tesz.
Egy rendkívül extrém naplót tart tehát kezében az olvasó, melynek első fele inkább a szereket aktívan fogyasztó, vagy csak – talán életkorából adódóan – a téma iránt jobban érdeklődő fiataloknak szól; második fele viszont ezek szüleinek is tanulságos olvasmány, mert a leállásról és az azt megelőző nehéz testi-lelki munkáról olvasva olyan előítéleteinket engedhetjük szabadon, amikről eddig nem is tudtunk, bár léteztek.
Önéletrajzot megjelentetni nagy divat manapság. A celebek visszatekintései, a huszonévesen írt memoárok azonban pont az ellentétei Viktor munkájának. A Drognaplócímlapján senki nem mosolyog hanyagul zsebre tett kézzel, feltűrt ingben, trendi tetoválással a karján, fehérített fogsorral. Sőt. A Drognapló címlapján nincs senki, és mégis minden ott van. Az összes félelmünk az ismeretlentől, mumusunk az éjszakából s egy fiatalember ígérete, aki meglátta az utat a fényhez és elkezdett leszámolni azzal a képpel, amit mások miatt konstruált önmaga helyére. Kubiszyn Viktor nem a külvilágnak akart megfelelni könyvével, mint a fent említett celebek. Ő csak magáról írt. S alkotása olyannyira meghatározó a témában, hogy nemcsak az olvasását, de a róla való írást is nehezemre esik abbahagyni.
„Mikor milyen tükröket kaptam és kiktől????Mennyire határozott meg ez engem? Tükrök által homályosan láttam magam. Kifelé működtem, a tükröknek feleltem meg, mert az volt az egyszerűbb és könnyebb. Egy idő után már nem önmagamat kerestem, hanem túlélésre játszottam ebben a világban, amit meg találtam, azt nem vállaltam fel. Mert minek.”
tssu
gepnarancs.hu
2011.12.13.
