Aki Kubiszyn Viktor filmes újságírói tevékenységét ismerte, kikövetkeztethette írásaiból: a fiatalember politoxikomán. Ma azt mondhatjuk: volt. S hogy ez a múlt idő mennyire múlt idő, arról tanúskodik önmagát élve boncoló fél-dokumentum regénye, a Drognapló. A napló: nagy magyar/budapesti valóság, az örök témát adó függésről, amely nem kímél sem férfit, sem nőt, s nem válogat a társadalmi elhelyezkedésben jócskán különbözők között sem. Egyetemes baj, melyet orvosolni csak önszántunkból, bár külső segítséggel tudunk.
E segítségek egyike lehet az írás. (A korábban, de szintén idén megjelent Filmflesskönyv összegyűjtött cikkeit adta közre. Tessék belenézni.) Vagy a terápiába vonulás. Vagy, ha van erőnk félretolni a viharfelhőket, megkapaszkodhatunk Isten lábában. Viktor mindhárom segítséget igénybe vette, másként nem születhetett volna meg ez a valós tanulságot hordozó, fontos könyv.
Amióta léteznek drogok – és ez esetben ne tegyünk különbséget a legális és illegális tudatmódosítók között –, azóta társul hozzájuk több, az élmény kivetülését valamiképp megfogalmazni próbáló művészeti ág is. Zene, film, irodalom foglalkozik a témával, kimeríthetetlenül gazdagon. Hogy mégis mitől miénk ez az önfeltáró regény, arra talán az a válasz, hogy mellettünk történik. Sőt, akár velünk is történhetne, ne adj’ Isten: a gyermekünkkel. A helyszínek ismerősek, én is laktam a 8-ban. Az idézett könyveket mind olvastam, azokat a zenéket szeretem, ismerem. Jártam a Viktor által említett szórakozóhelyekre. Tehát kézzelfogható hitelességgel zajlanak az események. Szociológia terepmunka. Olvasás közben úgy érzem, VELEM történik mindez.
Viktor szerencséjére, vagy az isteni gondviselésnek köszönhetően nem lett „lobotómiás zombi”, hanem megállt a szakadék felett. Az utolsó utáni pillanatban, Isten tenyerén lebegve. Aztán visszalépett a szakadék szélére, és választotta a legnehezebb utat: a tisztává válást.Minden értelemben. Hogy ezt mi előzte meg, arról szól a könyv nagy része: hogyan kezdődött, pár fröccsel az iskola előtt, hogyan folytatódott néhány ártatlan spangli elpörkölésével, és hová jutott gennyedző kézfejjel, egy rövid ujjú pólóban, februárban a Népszínház utca–Teleki tér tengelyen. Ahol még a cigány gyerekek is kikerülték. Üres hátizsákjában hazugságok, halott ismerősök, törött szívek szilánkjai.A nagy elődök is jelen vannak a könyvben. EmlítiWilliam S. Burroughst, az ópiumfüggő beat-generációs írót és Andy Warholt, a Trainspotting-os Irvine Welsh-t meg lepattant hőseit mindenki ismeri ebben a körben – mégis az ő történetük egy másik földrész másképp szocializálódott embereinek és más korban élt személyeinek története. Ettől más Viktor könyve, ettől életszagú. Ő a szomszéd srác. Ő áll előttünk a sorban, és ő ír nekünk, nemcsak cikkeket, hanem most az életét is.Csáth Géza jól ismert Naplóját idézi fel az egész, mely az ópiátok világába kalauzol, szintén saját tapasztalatokon keresztül. Bár ő a sikertelen leszokók közé tartozott, mégis sok a párhuzam. A motiváció mindig ugyanaz: a boldogságkeresés. A Dalai Láma szerint mindenki a boldogságot keresi, csakhogy legtöbbször múlandó, önmagán kívül lévő forrásokban. Például a drogokban. És drogozni jó, kérdezz meg bárkit. Talán ostobák a drogfüggők? Korántsem. Pusztán jól szeretnék érezni magukat. Azt a csapdát pedig, amiről elméletben mindenki tud, hogy milyen veszélyekkel is jár a szenvedély – csak a saját bőrén tapasztalhatja meg az ember. Az experimentális megismerés veszélye pedig a függés, betegség, halál megbonthatatlan háromszögéhez vezet. Nem beszélve a társadalmi hozadékáról, szeretteink tönkre tételéről, az ismerőseink megbántásáról, megkárosításáról.
Mindez roppant érzékletesen, nyersen és őszintén megírva. Úgy, hogy könnyeket csal az ember szemébe. De példáján keresztül látjuk, hogy a REMÉNY nem csupán egy szó, hanem a kézzelfogható valóság. S bár szavakkal kifejezni lehetetlen bizonyos dolgokat,Kubiszyn Viktor megpróbálta. Mert ért hozzá. És mert vezette a kezét közben valaki. Hogy van-e Isten, nem tudom. De neki elhiszem. Mert hit nélkül semmit sem ér az élet.
Takács Máté
olvassbele.com
2011.12.02
.
